Sajtóközlemény - Legyenek ifjúsági centrumok hazánkban

„A kontinenst sújtó gazdasági válság rávilágított az európai demokratikus intézményrendszer válságára” – hangsúlyozták az uniós országok Gazdasági és Szociális Tanácsai vezetőinek ülésén a részt vevő felek. Kiemelték, hogy különösen fontos a nagyszámú fiatal munkanélküli munkahelyhez juttatása.

 

Zárónyilatkozattal ért véget 2013. november 15-én az európai uniós országok, Gazdasági és Szociális Tanácsai vezetőinek ülése Athénban. Az ülésen Magyarországot Szendrei Róbert, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács soros elnöke képviselte, aki felszólat a konferencián. A közös záródokumentum, amelyet a felek egyhangúan fogadtak el, többek között megjegyzi, hogy az Európát sújtó gazdasági válság rávilágított az európai demokratikus intézményrendszer válságára. A résztvevő felek kiemelik, hogy különösen fontos a nagyszámú fiatal munkanélküli munkahelyhez juttatása. A nyilatkozat hangsúlyozza a tagállamok versenyképességének, az európai közös, biztonságos energiapolitika, a részvételi demokrácia fontosságát, valamint az európai önellátó élelmiszerellátás megszervezését. Szendrei Róbert a konferencián elhangzottak alapján megfontolandónak tartja európai mintára hazánkban is ifjúsági centrumok létrehozását, melyek minden szakterület bevonásával megelőzik, kezelik a fiatalok munkanélküliségének kiemelkedően fontos ügyét.

Budapest, 2013. november 19.