Közös értékek közös jelentésben - az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, valamint a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács elnöki találkozója Budapesten

Henri Malosse, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke és kísérete Szendrei Róberttel, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács soros elnökével, valamint a szervezet oldalelnökeivel találkozott Budapesten.

 

A két elnök hangsúlyozta a szervezetek közötti jó kapcsolatok és együttműködés szorosabbra fűzésének fontosságát. Céljuk a nagyobb nyilvánosság biztosítása és ezáltal egy józanész vezérelte döntéshozatali rendszer kialakítása, nemzeti és európai szinten egyaránt.

A szervezetek képviselői megfogalmazták, hogy az EGSZB és az NGTT között szorosabbra fűzött együttműködés legfontosabb célterületei a társadalom etikus és értékalapú szervezése, a roma integráció, valamint a vidékfejlesztés és a területi kohézió előmozdítása. Henri Malosse EGSZB elnök a magyar szervezet európai szintű reprezentációjának fontosságára is felhívta a figyelmet, a további munka következő lépéseként pedig kilátásba helyezte a tárgyalások brüsszeli folytatását, valamint a közös értékek egységes jelentésben való megfogalmazását.

Az NGTT és az EGSZB közös nyilatkozata

http://www.eesc.europa.eu/?i=president.en.my-news.29846

Budapest, 2013. november 5.