Állami ösztöndíjas létszámkeretek és az energiastratégia az NGTT ülésén

Az összecsiszolódás éve volt a működés első esztendeje a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) számára - állapították meg a társadalmi partnereket képviselő soros elnökök a csütörtökön, Budapesten tartott tanácsülésen. A testület első évi munkájának értékelése után az állami ösztöndíjas keretszámok, a Nemzeti Energiastratégia, és az új Munka Törvénykönyve bevezetésének eddigi eredményei szerepeltek az ülés napirendjén.

 

Maruzsa Zoltán, Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára az állami ösztöndíjas létszámkeretek képzési területek közötti elosztásáról szóló kormányhatározatról folytatott konzultációt a Tanács tagjaival. A helyettes államtitkár ismertette a 2013. évre szóló főbb keretlétszámokat és a keretszámok megállapításának szempontjait. Az államtitkár elmondta, hogy a keretszámok meghatározásának egyik fontos célja az, hogy a kormány a felsőoktatásban felvehető magyar állami ösztöndíjas és részösztöndíjas hallgatói létszámkereteket a munkaerő-piaci igényekhez igazítsa.

Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára tájékoztatót tartott a Nemzeti Energiastratégiáról és az atomenergia jövőjéről. A bemutatott stratégia 2030-ig fogalmaz meg részletes javaslatokat a magyar energiaszektor szereplői és a kormány számára. A stratégia egy 2050-ig tartó ütemtervet is felállított, amely globális és hosszabb távlatokba helyezi a 2030-ig javasolt intézkedéseket. Fő cél, hogy az energetika fenntartható és biztonságos, illetve a gazdaság versenyképességét maximálisan kiszolgáló szektorként működjön. Az államtitkár elmondta, hogy 2013. második félévében esedékes a Nemzeti Energiastratégia kétévenkénti felülvizsgálata, melynek során számba kell venni a végrehajtott intézkedéseket, és meg kell határozni a munka folytatásának menetét.

Kardkovács Kolos, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős helyettes államtitkára az új Munka Törvénykönyve hatálybalépését követő időszak tapasztalatairól konzultált a Tanács ülésén résztvevőkkel

Budapest, 2012. november 16.

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság